2013. december 8., vasárnap

Igy jártam anyátokkal menő keksze

Aki látta a sorozatot, bizonyára tudja, hogy miről, pontosabban kikről van szó. Azoknak, akik még nem látták, javaslom, hogy nézzék meg ezt a humorban sem hiányos sorozatot. Egy rész 20 percig tart. Rá lehet szokni és várni, hogy leadják a következő epizódot. De nem akarok a műsorról beszélni, inkább nézzétek meg.
Jöjjön inkább a finomság, amely tartalmaz csokoládét, karamellet és mogyoróvajat. A VKF. 60 fordulójára ezzel az édes keksszel nevezek. A játék háziasszonya BonbonMánia.

Igy jártam anyátokkal menő keksze (egy csésze = 250 ml)

1 csésze olvasztott vaj
1 csésze kristálycukor
1 csésze barnacukor
1 csésze krémes mogyoróvaj
2 csésze liszt
2 nagy tojás
1 tk vaniliaaroma
1 tk szódabikarbóna
fél tk só
1-2 tábla közepesre tört karamellás csokoládé

Az első 4 hozzávalót rakjuk egy tálba, majd jó simára keverjük. Ha már csomómentes, adjuk hozzá a tojásokat és a vaniliaaromát.
Egy másik tálban összekeverjük a sót, a lisztet, és a szódabikarbónát, majd hozzáöntjük az első tál tartalmát. Szintén csomómentesre keverjük, majd hűvős helyen, akár a hűtőben, pihentetjük fél órát.
Ezalatt előmelegitjük a sütőt 180 fokra. Lisztezzük be a kezünket, formázzunk a masszából golyókat, majd tegyünk a golyók közepébe csokidarabokat. Rakjuk őket egymástól távol, és kissé lapitsuk le a golyókat.
Kb. 14-15 percig süssük őket, vagy amig szép világosbarnák nem lesznek.
Rengeteg lesz, úgyhogy nyugodtan megkóstolhatjuk :)))





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése